Publikációk

A válság új nyerteseket szül

A válság új nyerteseket szül

2020-12-09
Miközben a társadalom és a gazdaság nagy része a koronavírus közvetlen hatásait nyögi, szép lassan átrendeződik a piaci a verseny, és az új helyzetben új szereplők tűnhetnek ki.

Miközben a társadalmi figyelem – jogosan – a koronavírus közvetlen hatásaira koncentrál, kisebb figyelem jut a gazdasági válság közepette bekövetkezett piaci verseny átrendeződésére. Azonban egy vállalkozásnak erről sem szabad megfeledkeznie, és kétségtelenül a saját lehetőségeihez képest a környezetét, partnereit, konkurenseit mindenki figyeli is. Érdemes azonban néha egyet hátra lépni, és messzebbről is megnézni, mennyire komoly folyamatok zajlanak a gazdaságban, ezzel feltérképezni a távolabbi lehetőségeket is.
 
Azt, hogy mely vállalkozásra hogyan hat a jelenlegi helyzet, nagyban függ külső a tényezőktől, illetve a vállalkozás adottságaitól, a vállalkozás tevékenységi körétől, pénzügyi helyzetétől, beszállítóktól, partnerektől. Ezek a külső tényezők nagyon megszórták a hazai vállalkozókat, az ágazati hatásokat talán már nem is kell kiemelni, egyes szektorokat sokkal jobban sújtott a koronavírus mint másokat. De még ágazaton belül is komoly eltérések vannak, az Opten ügyfelei között végzett kutatás szerint például a kereskedő cégek 14 százaléka javuló kilátásokról számolt be a koronavírus alatt, míg jelentős részük kritikus helyzetbe került.
 
A vállalkozóknak azonban számos eszközük van alkalmazkodni a megváltozott piaci körülményekhez. Az alkalmazkodóképesség, agilitás pedig komoly versenyelőnyt jelenthet a konkurensekkel szemben. A vállalkozói agilitás akkor tud igazán jól működni, ha a döntéshozók pontosan ismerik mikrokörnyezetüket és a szélesebb körben vett lehetőségeiket, veszélyeiket is. Az információ válság helyzetben különösen fontos fegyver, és mivel az üzletet legtöbbször vállalkozások kötik egymással, így a céginformáció tudatos kezelése nélkülözhetetlen napjainkban. Vannak vállalkozások, akik ezt a helyzetet jól kihasználják, és vannak, amelyek kevésbé.
 
A helyzet szemléltetésére egy jó példa a beszállítói láncok problémája. A gazdasági válság hatására a kereslet jelentősen visszaesett bizonyos termékek és szolgáltatások iránt, azonban ennél van egy sokkal érdekesebb nézete is a történetnek. A hazai gazdasági társaságok 68 százaléka jelentett beszállítói problémákat és fennakadásokat már a járvány első hulláma alatt is. Értelemszerűen ezt okozhatták logisztikai problémák, termelés leállások, de a helyzet lényege, hogy vállalkozások tömegei kerestek új megoldásokat beszállítói problémáik megoldására. Ezt a helyzetet sok vállalkozó ügyesen felismerte, és előrébb tudott lépni a piaci versenyben úgy, hogy a potenciális ügyfeleit időben feltérképezte.
 
Ráadásul a verseny már nemzetközi szinten folyik, így a hazai vállalkozások helyzetét nemzetközi szinten is érdemes vizsgálni. Egy hazai vállalkozást sokszor nehéz összehasonlítani egy nyugat-európai multinacionális vállalattal, azonban, ha már a V4 országok teljesítményét összehasonlítjuk, akkor is érdekes képet kapunk. A V4 országok adják a hazai külkereskedelmi forgalom 15 százalékát, így a hozzánk hasonló gazdasági és regionális helyzettel rendelkező országokkal történő kereskedelmünk igen jelentős.
 
Magyarország külkereskedelmi termékforgalma forintban, V4 országok
(2019, folyó áron, millió Ft)
 
Export Import
Szlovákia 1 863 182 1 671 874
Csehország 1 520 210 1 688 830
Lengyelország 1 502 756 1 968 903
Összesen 4 886 149 5 329 607
Forrás: KSH
 
Az V4-ek kereskedelmi adatait vizsgálva elmondható, hogy külkereskedelmi mérlegünk negatív a V4-en belül, ami azt jelzi, hogy van még potenciál a hazai export növelésére ezen célországokba. Az exportnövelés egyik alappillére a piackutatás, illetve az adott országban lévő potenciális partnerek feltérképezése, azaz a céginformációs tájékozódás.
 
Az export növelése mind makrogazdasági szinten, mind a vállalkozás stabilitása szempontjából kulcskérdés, a regionálisan elosztott portfólió biztosítja, hogy az 1-1 területre koncentráló gazdasági hullámvölgyek csak tompítva jelenjenek meg a vállalat életében. A V4-ek koronavírus alatti teljesítményének vizsgálata is arra utal, hogy a hazai cégeknek jó piacot jelenthetnek a szomszédos országok.
 
V4-ek GDP változása előző év azonos időszakához viszonyítva (%)
 
2020Q1 2020Q2
Csehország -1,6 -10,8
Magyarország 2,2 -13,6
Lengyelország 1,9 -8,0
Szlovákia -3,6 -12,1
Forrás: Eurostat
 
A GDP adatok azt mutatják, hogy Magyarország nagyobb lendületben volt év elején, mint a V4-es társországok, de a koronavírus hazánkat fogta meg a legjobban a második negyedév során, a hazai gazdaság lendülete esett a legjobban. Ez szintén azt jelzi, hogy a koronavírus alatt új ügyfeleket kereső vállalkozók jobb esélyekkel találtak megrendelőt a többi visegrádi országban, mint Magyarországon. Természetesen közel sem biztos, hogy a trend kitart, a harmadik negyedéves adatok már Magyarországon is szebbek, bár harmadik negyedévben még mindig 4,6 százalékos mínuszban volt a GDP. Ettől függetlenül a helyzet jól mutatja, hogy a nemzetközi piacokra nagyobb hangsúlyt fektető agilis vállalkozók előnyre tehetnek szert a járvány alatt.
 
Hasonló export potenciált mutat, ha a vizsgált országok külkereskedelmi mérlegének változását nézzük. A koronavírus első hulláma alatt a V4-ek közül Csehország és Magyarország külkereskedelmi mérlege romlott, de egyedül Magyarország külkereskedelmi mérlege lett negatív, azaz a koronavírus alatt a kereskedelem egyik vesztese lett Magyarország. A lengyel és a szlovák gazdaság egyenlege javult is, azaz az exportjuk a romló gazdasági körülményekhez jobban tudott alkalmazkodni.
 
V4-ek külkereskedelmi mérlege (millió EUR)
 
2020Q1 2020Q2
Csehország 4 153,4 2 211,1
Magyarország 1 235,5 -151,3
Lengyelország 7 392,8 9 060,4
Szlovákia -446,3 183,1
Forrás: Eurostat
 
Nem nehéz belátni, hogy van még fejlődési potenciál a hazai gazdaság és a vállalkozások exporttevékenységében. Természetesen az exportlehetőségek és exportügyletek számos tényezőn múlnak, de az exportbővítés és piackutatás egyik fontos lépése könnyen megugorható. A potenciál nemzetközi partnerek feltérképezése, nemzetközi marketinglisták leválogatása bárki számára könnyen elérhető Magyarországon is. Ebben ugyanis 2020-tól az Opten fontos segítséget nyújthat a vállalkozásoknak, hiszen elindult az opten.eu nemzetközi céginformáció portál. A portálon 7 ország 3 millió vállalkozásának adatai elérhetők néhány kattintással, így a nemzetközi marketinglisták előállítása rendkívül kényelmessé vált. Az Opten megtette az első lépéseket a hazai export fellendítésére, lépje át határait Ön is az Optennel!
 

Honlapunkon cookie-kat (sütiket) alkalmazunk. További információ